A Capoeiráról A Capoeira rövid története Mi a Capoeira? Ha azt halljuk: "Brazília", rögtön eszünkbe ötlik: "hát persze, foci, szamba, karnevál". Ez így is van, de hiányzik még valami: a Capoeira. Évtizedek alatt lassan gyűrűzött a köztudatba, hogy a Capoeira is a brazil kultúra szerves részét alkotja, de sok helyen - így Magyarországon is - hiányosak az emberek ismeretei e téren. Nektek, nekünk szól a most következő leírás a Capoeiráról, amit röviden és velősen sokan úgy próbálnak megragadni: tánc és harc keveréke. A Capoeira harcművészet, gyökerei Brazíliába nyúlnak. Különböző kultúrák zenéje, mozgásformája, vérmérséklete keveredik benne, az évszázadok során a társadalmi-történelmi változásokat követve több fázison ment keresztül. A Capoeira elsősorban az önkifejezés legrégibb formája, egy olyan kultúráé, amely mintegy 300 éve létezik ebben a térségben, mindenféle elnyomásnak ellenállva. A Capoeira története, fejlődése szorosan összefonódik a brazil nép kialakulásának történetével. Ez utóbbi pedig elsősorban úgy jellemezhető: ki és milyen eszközökkel gyakorolta elnyomó uralmát a népesség többi része fölött, s az elnyomottak hogyan próbáltak ez ellen védekezni, hogyan próbálták szabadságukat kivívni egy olyan korszakban, amikor megfosztották őket minden joguktól, még saját testi erejük és készségeik használatának jogától is. Ez a különleges társadalmi-gazdasági háttér, fűszerezve az Afrikából rabszolgaként behurcolt négerek sajátos kultúrájával, létrehozott egy szimbolikus ellenállási formát, vagyis a törzsi táncok gyakorlását. A törzsi táncokat a brazil sajátosságokkal keverve kialakult a harc; a nyílt harc betiltása következményeként kialakult a játék szimulációja, és mindezek - a tánc, a harc, a játék - utat adtak a világ egyik legösszetettebb sportága, a Capoeira kialakulásának.

A történet A 16. században az újonnan felfedezett térség - Brazília - teljes gyarmatosításához a portugáloknak emberi munkaerőre volt szüksége, akiket cukornád-, gyapot-, kávé- és dohányültetvényeken dolgoztattak. Mivel a bennszülött indiánok sem fizikailag, sem gondolkodásmódjukat tekintve nem tettek eleget a gyarmatosítók elvárásainak, Brazíliába megérkeztek az első afrikai rabszolgaszállítmányok. A rabszolgákat Nyugat-Afrikából elsősorban a mai Angola területéről hurcolták Dél-Amerikába. Ezek a néger rabszolgák tekinthetők bizonyos értelemben a Capoeira atyjának. Felmerül a kérdés: Ezek szerint a Capoeira Afrikából származik? A behurcolt feketék honosították meg Brazíliában, vagy valójában ott született? Eme rövidke írás végére megkapjátok a választ, addig is gondolkodjunk el a következőn: csak Brazíliába hurcoltak rabszolgákat abban az időben? Miért létezett évszázadokon át a Capoeira Brazíliában, és miért nem találták nyomát sem Afrikában, sem az észak-amerikai fekete rabszolgák körében? Maga a szó, a "Capoeira" eredete, jelentése is sokáig vitatott volt. Mára többé-kevésbé elfogadott, hogy a brazil őslakos tupi-guarani törzs nyelvén "mato cortado-t", vagyis "alacsonyra vágott füves terület"-et jelentő szóból származik. A szó először a 17. században jelenik meg, a Palmares-i harcok idején.

Mi volt Palmares? (1.) A holland támadások idején - kihasználva a gyarmatosító portugálok erejének hanyatlását és az ezt követő zűrzavart - rabszolgák ezrei menekültek el az ültetvényekről, kis autonómiákat, ún. Quilombus-okat létrehozva. A Quilombusok közül Palmares volt a legnagyobb hatással Brazíliára akkortájt. Palmares egy önálló állam volt az államban, a feketék állama, ahol afrikai dialektusok keverékét beszélték; egy önellátó gazdasági egység, amely több mint egy évszázadon át fenntartotta magát. Társadalmukba befogadtak üldözött fehéreket és bennszülött indiánokat is, így ez a többnemzetiségű rebellis állam lassan elérte a 30,000 fős létszámot, ami Brazília akkori lakosságának közel 20 százalékát jelentette. Palmarest két vezető kormányozta: Ganga-Zumba, aki létrehozta magát Palmarest, és akit egy béketárgyalás során a portugálok csapdába csaltak és megöltek; és Zumbi, aki nem hitt a portugálok békülési szándékában, és a népesség többségével Palmaresben maradt. Zumbi (neve egy afrikai dialektusban azt jelenti: "a háború ura") erős kézzel fogta a közösséget: harcosokat képzett belőlük, kémeket küldött a szomszédos településekre, a dezertőrökkel és árulókkal kíméletlenül elbánt. Macacot, Palmares fővárosát valódi erődítménnyé alakította, és sikerrel szembeszállt a portugál támadásoknak. Zumbit többek között emiatt is halhatatlannak gondolták, ám 16 éves folytonos harc után, 1695-ben számára is elérkezett a vég: a "harcok urát" egy barát csalta csapdába. Zumbi november 20-án halt meg, erről a napról a brazil fekete közösség, valamint minden capoeirista máig minden évben megemlékezik. Palmares, illetve a többi Quilombus leverése után az újra rabszolgasorba kényszerített feketék magukkal vitték az időközben átalakult, harcosabbá vált Capoeirát az ültetvényekre. Veszélyessége miatt azonban uraik határozottan betiltották eme harc gyakorlását. Ekkor a Capoeira újabb jelentős változáson esett át: azért, hogy folytathassák a Capoeira gyakorlását, a feketék a szálláshelyükön szabadidőben (főleg este, a napi munka után) tartott ún. batucadakon, körben (innen a szó: "roda") játszottak, a harcot megszelídítve, zenével, énekkel kísérve, táncnak álcázva...

Mi volt Palmares? (2.) A Quilombusok önállósodási mozgalmának leverése után a rabszolgáknak még 200 évig várniuk kellett a szabadságra. Ahogy azt a rodákban sokszor elhangzó dal is mondja, "Princesa Isabel" adta meg a feketéknek a szabadságot, ám nem felebaráti szeretetből, mint azt gondolnánk. Brazília volt az utolsó dél-amerikai állam, ahol hivatalosan eltörölték a rabszolgaságot - történt ez 1888-ban -, akkor is csak azért, mert a köztársasági mozgalmak veszélyeztették a monarchiát, s az így akarta a rabszolga-rendszerrel elégedetlenkedők táborát maga mellé állítani. A rabszolgaság eltörlésével a fekete népesség semmiféle segítséget nem kapott megváltozott életkörülményeik elfogadásához, annak javításához. Társadalmi-gazdasági helyzetük továbbra is nyomorúságos maradt, a portugál monarchia kizsákmányoltjai maradtak. Sok felszabadított rabszolga vándorolt a nagyvárosokba (Rióba, Recifébe, Salvador de Bahíába, stb), ott keresve boldogulásukat. Kezdetben a nagyvárosokba vándorolt feketék külön negyedekben, ún. "maltak"-ban éltek. Ünnepekkor, pihenőnapokon itt találkoztak a város capoeiristái, a mindennapok problémáját, nyomorúságos helyzetüket, a kilátástalanságot feledve így szórakoztak... Az idő múlásával a harcosok, a capoeiristák hírneve nagyot nőtt, a fehérek előszeretettel használták őket akár mint politikusok, fontos személyiségek testőreiként, akár törvénytelenségek elvégzésére - így vált sok capoeirista bérgyilkossá, rablóvá, felbérelt bűnözővé.

Mi volt Palmares? (3.) 1889-re, amikor kikiáltották a köztársaságot, a bűnözés - illetve a capoeiristák rossz hírneve - annyira elharapódzott, hogy az akkori elnök, Marechal Deodoro Fonseca az 1890-ben összeállított büntető-törvénykönyben kettőtől hat hónapig terjedő fogságra ítélte e "Capoeirának nevezett testi erőn és ügyességen alapuló gyakorlatot" alkalmazókat. A Capoeira újabb, üldözött fázisa jó 40 évig tartott. A 20. század elején Manoel Dos Reis Machado (Mestre Bimba) a Capoeirát "Ginastica Regional Bahiana" néven megreformálta, az utcákról az edzőtermekbe (academia) vitte, s a capoeiristák táborát szigorú szabályainak köszönhetően a munkanélküli fekete népesség mellett az iskolázott, munkával rendelkező fehérek számára is megnyitotta. 1937. július 9-én Mestre Bimba megkapta a hivatalos engedélyt, miszerint ezt a komoly változtatásokon átment "gimnasztikát" oktathatja, s tanítványai azt szabadon gyakorolhatják. A Capoeira liberalizálása után ugrásszerűen megnőtt annak népszerűsége, elsősorban - mint fent említettük -, a művelt, anyagi bázissal rendelkező, társadalmilag befolyásosabb népesség körében. Amikor a Capoeira történetéről beszélünk, fontos tisztázni egy dolgot: a Capoeira Brazília északnyugati részén, Halagaos és Recife területén vetette meg először a lábát, nem pedig Bahiában. A tévhit onnan származik, hogy a két illusztris mester, a Capoeira Angola, illetve a Capoeira Regional atyjának tekintett Vicente Ferreira Pastinha, ill. Mestre Bimba Bahíában éltek, ott tanítottak, ott élte reneszánszát a 20. század elején a Capoeira.

(Forrás: www.acdp.hu)